Grill ételek háttér
kukk
  • Pénzkereső Szókereső

Cseresznyés rétes recept

A recept értékelése: 5,0 pont
  • 60 min
  • könnyû
  • olcsó

megtekintve: 18 835 alkalommal

elkészítve: 255 alkalommal megfőztem én is

Értékeld te is a receptet:

beküldő: Csaba

Elkészítése

A búzadarát kis olajon megpirítjuk, hozzáadunk 1 kanál cukrot majd
felöntjük 1 dl vízzel és addig kevergetjük míg felszívja a vizet
és megpuhul. Félretesszük hűlni. A tejfölt a tojással kis tálban
simára keverjük. Tiszta konyharuhára fektetünk egy réteslapot,
megkenjük olajjal majd a tojásos tejföllel. Rátesszük a következő
lapot és ugyanígy járunk el vele is. Miután a negyedik lapot is
megkentük, ráterítjük a morzsa felét majd a cseresznye felét is
elosztjuk rajta. A lap felső oldalától kb. 5 centire ne pakoljunk
tölteléket, mert úgy könnyebb kezelni a rétest. A cseresznye
tetejét megszórjuk legalább 2 kanál cukorral, majd a tésztát a
konyharuha segítségével feltekerjük és óvatosan belehelyezzük a
kiolajozott tepsibe.
Ugyanígy járunk el a másik négy lappal is.
A rétesek tetejét megkenjük olajjal és ha maradt, tehetünk rá a
tojásos tejfölből is. 200 fokos előmelegített sütőben 20-30 perc
alatt készre sütjük.

sütési idő: 30 min
hőfok: 200 °C

Személyes jó tanács

A tojásos tejfölből annyit használjunk, hogy fele-fele jusson
mindkét réteshez.
A cseresznyét összeforgathatjuk egy kis fahéjjal és 1 csomag
vaníliás cukorral is.

Hozzávalók

1 cs. réteslap (8 lapos)
60 dkg cseresznye kimagozva
1 dl búzadara
1 tejföl
1 tojás
cukor
olaj

Kövess minket a Facebookon is!